Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A rózsa keresztény kultúrtörténete

2010.01.28

Kép A rózsa keresztény kultúrtörténete

A rózsa az északi féltekén honos, tüskés cserje, illatos, nagy virágáért termesztett kultúrnövény. Alapvetően női szimbólum. Egyaránt jelképezhet az égi és a földi szférával, az élettel és a halállal kapcsolatos fogalmakat. Általában a szemérmesség, a szépség, a vágy, a szerelem, valamint az élet, a tejesség szimbóluma. Szirmainak száma szerint többfélét jelenthet. A négyszirmú rózsa a négy elemből álló kozmoszra utal, míg az ötszirmú a mikrokozmoszra, a hatszirmú a makrokozmoszra. A zsidó hagyomány szerint az élet fájáról származik, és szirmai a természet végtelen változatosságának harmóniáját fejezik ki. A kereszténység fontos növényi szimbóluma.

A középkorban Szűz Mária volt a rosa mystica, a tövis nélküli rózsa. Az a virág, amely megőrizte eredeti, paradicsombeli, ártatlan állapotát. Mária a szeplőtelen fogantatás révén mentesül az eredendő bűn alól. Ezért gyakoriak a rózsakertben ülő, kezében rózsát tartó Mária ábrázolások. A vörös rózsa összefüggésbe került Krisztus sebeivel is. Az öt vörös rózsa a keresztet jelképezi és a megváltásra, a feltámadásra és a halhatatlanságra utal.

Pünkösd havát a Szentlélek eljöveteléről nevezték el őseink. „Ez a színpompás hónap a virágok koronázása, amelyben királynőjük, a rózsa változatos színekben, karcsú alakjával, nemes illatával, nem csak a szemet gyönyörködteti, hanem szimbolikája szerint, az ókortól kezdve napjainkig, a legdrágább szellemi és érzelmi kincseink, az égi és földi szerelem reprezentánsa''.

A rózsa a keresztény szimbólumrendszerben főként Isten jelképe, aki Mózesnek az égő csipkebokorban mutatkozott meg, saját lényegét érintő nevén: Jahve, az, aki van. Az abszolút létet azóta a rózsa testesíti meg. A kereszténység rózsával jelképezi a megváltó Krisztust, az ő szent anyját, Máriát, valamint az erények közül a szeretetet.

A rózsakultusz első jeleit, a rózsák változatos kultikus felhasználását, a görög szerzők szövegei mutatják. A vallási, az állami és a családi ünnepekkel, a házasságkötéssel vagy a temetkezéssekkel és a lakomákkal is kapcsolatba kerül a rózsa. Mindenek előtt, mert a szerelem istennő Aphrodité, az alvilágistennő Perszephoné és Dionüszosz történeteinek állandó szereplője. A görögök rózsaszeretete a rómaiaknál szenvedéllyé változott. A római mitológiákban is szimbolikus szerephez jutó rózsák a szépséggel, a fiatalsággal, a termékenységgel, az élettel való szoros kapcsolatra utalnak. A növényi díszek az istenek tiszteletére szolgálnak.

A Bibliában előforduló rózsa kifejezés számos vélemény szerint nem erre a növényre vonatkozik.  A bibliai rózsa kifejezés még átvitt értelmű és a virág szó helyett használták.

Az ó kereszténység pogány ellenessége a rózsa szimbólumként való, illetve kertészeti használatát már-már véglegesen kizárta. Egyedül vörös színe, – amely a vértanúkhoz, illetve a Paradicsom jelképrendszeréhez volt illeszthető – biztosította szerepét. A korai középkor szerzetesi kertjeiben is azért jutott hely néhány rózsatőnek, mert a növény gyógyászati felhasználását a mártírokhoz, illetve Krisztushoz való kapcsolódása lehetővé tette. Az illatának is gyógyhatást tulajdonítottak, olaját és a rózsavizet gyógykészítményekhez adagolták. Ennek számos rózsajelkép köszönheti az alapját, többségük a test és a lélek minősítésére szolgál. A középkori elképzelés szerint a testi betegség mögött hitbéli okok húzódtak meg: a betegség Isten büntetése. A testi egészség elvesztése a rózsás tulajdonságok elvesztésével járt együtt. A rózsa mind az emberre, mind a származási helyére, az isteni lélekre vonatkoztatható. A rózsa ily módon az emberi és az isteni lélek összefüggését, kapcsolatát is jelöli. Nem véletlen, hogy az isteni lelket magában foglaló paradicsomra az édes illat a jellemző, és a testüket és lelküket feláldozó mártírok és szüzek jutalma a rózsa. A vörös rózsa, keresztény kultúrába való kerülését a Benedek-rendi szerzetesek biztosították, ugyanis a kolostorkertek gyógyító növényei között kötelező volt helyet biztosítani nekik. Erről az első angliai feljegyzés 1368-ból, a yorki Szűz Mária apátság szerzetesétől származik.

A rózsa az első évezred fordulójára, a fokozatosan terjedő Mária-kultusz kialakulásával, Mária virága is lesz.

A rózsának, ha vörös volt a színe, akkor a mártírok kiontott vérét is jelképezte. A vér jelképére pedig, amelynek bármelyik mediterrán kultúrában megtaláljuk a maga fontos – mindenkor isteni – szerepét, láthatólag a kereszténységnek is szüksége van. Tertullianus mondta: „ A keresztények vére a kereszténység magja.” Ezt a rózsa kezdi jelképezni.

A mártírok között a legnagyobb, Krisztus volt, ő kétszeresen is kötődik a rózsához. Egyrészt, mint Mária gyermeke és megteremtője, másrészt a mártírság legfőbb rózsája, az öt sebet jelképező szirommal.

A szűz szülés doktrínája volt az, ami Mária rózsájának szimbolikáját, a középkori művészet legösszetettebb és legkidolgozottabb motívumává tette, és Máriát a virágok virágaként kezdték tisztelni. Gyakran felbukkant a szentek életéről szóló történetekben, ahol a híveiért néha közvetlenül is beavatkozott, csodás módon megjelenő rózsák képében.

A rózsalegendák népszerűségének csúcsát a XII. században érték el. Az egyik leghíresebb egy Josbert nevű szerzetesről szól, aki mindennap elmondta a Mária nevének betűivel kezdődő öt zsoltárt. 1156-ban Szent András napján a házfőnök észrevette, hogy Josbert imaidőben nincs a kápolnában a többiekkel. Cellájához ment, hogy megkeresse, és holtan találta őt. Egy rózsa volt a szájában, füleiben és két szemében: egyet-egyet Mária öt betűiért.

A kereszténység erősödésével a rózsa lassan elveszítette, illetve magába olvasztotta pogány szimbolizmusát. A Bibliában a rózsa nem szerepel, bár a szót a fordítók tévesen felhasználták, viszont a liliom igen, ami a pogány időkben a termékenység szimbóluma volt.

A rómaiak rózsáikat bíborként írták le, és a rózsaszín melléknév a későókori költészetben a bíbor szinonimája lett.

Valamint, a vörös rózsa, olyan misztikus csoportok számára is fontos volt, mint a rózsakeresztesek. Jelképüknek egy aranykeresztet választottak, közepén egy rózsával, ami Krisztus szívére, a világegyetemből áradó isteni fényre utal.

Szent Dorottyának és Árpád-házi Szent Erzsébetnek rózsa az attribútuma.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.