Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Made in Hungary, érdemes elolvasni

2010.02.28

Ez a történet annyira igaz, hogy érdemes elolvasni
 és magatartásunkat megfelelően alakítani!!!

 Kovács Jánost pontosan reggel 6 órakor ébresztette órája (made in
 China). Amíg a kávéfőzője (made in China) a reggeli kávét (product of Brasilia)
 csepegtette, lezuhanyozott, a hajszárítóval (made in Taiwan) megszárította
 a haját, a villanyborotvájával (made in China) megborotválkozott. Egy pólót (made in India) és farmert (made in Singapore) húzott. Lábait sportcipőbe (made in Korea) bujtatta. A kenyérpirítójából
 (made in Philippines) kinyert pirítóst reggelizett, majd menedzserkalkulátorán (made in Mexico) megnézte aznapi feladatait.
 Az órán a pontos időt (made in Switzerland) beállította a rádió (madein China)
 alapján majd beült az autójába (made in Germany). Este bekapcsolta tévéjét
 (made in Japan). Amíg a brazil sorozatot nézte, elgondolkodott, miért nem talált ma sem egy jól fizető magyar munkahelyet...
 "Made in China" olvashatjuk nap mint nap. Cipőnket, ruhánkat, elektronikai berendezésünket, sőt lassan már a gyerekünket is
 Kínában csinálják. Az a tény, hogy ezek a roppant ízlésesen és igényesen elkészített termékek általában az első használat után tönkremennek,
 végtelen örömmel tölthet el minket, hiszen az újabb termék megvásárlásával félmaréknyi rizs értékű pénzt juttatunk az éhezőknek.  Azonban mielőtt még elérzékenyülnénk saját magunk önzetlen jóságától, nézzünk szét egy kicsit a
 környezetünkben.
 Nézzük meg, miért lett munkanélküli Kati néni, a varrónő, miért lett 34 évesen rokkantnyugdíjas Feri, miért akasztotta fel magát a
 gazdálkodó Józsi bá', vagy miért turkál ott a kukában az a büdös hajléktalan? Nem a kínaiak miatt, hanem miattunk. Mert spórolunk. Mert azt hisszük, hogy spórolunk. Nem nézzük, kaviár vagy kutyaszar van-e az üvegben, azt vesszük meg, amelyik pár forinttal olcsóbb. Legszívesebben saját anyánkat is eladnánk és vennénk helyette egy akciós energiatakarékos takarítógépet. Mert az
 kevesebbet fogyaszt. Kati néninek soha sem fájt a foga a munkanélküli segélyre. Nem is kapott belőle egyetlen fillért sem, míg működött a
 varroda. Azonban hiába varrtak szép és jó minőségű ruhákat, nem kellett az embereknek. A takarékoskodók számára túl drágák voltak a   kínaiban és a turkálóban kaphatókhoz képest, a menők pedig csak nem vesznek olyat, amire nem azt írták, hogy London. Így aztán hamarosan  érkezett egy udvarias német úriember, aki nagylelkűen megvásárolta a gyárat. Azon persze nincs mit csodálkozni, hogy szép lassan csődbe ment a varroda, hiszen a német már régóta foglalkozott ruhákkal Németországban is. Érthető, nem akart konkurenciát saját magának.
 Feri kőművesnek tanult. Olyan szép egyenes falat tudott rakni, hogy még az igazgató is csodájára járt. Dolgozott itt-ott feketén, de normális
 munkát sehol sem talált. Miért is lenne szükség kőművesre, ha építkezés is csak ritkán van? Így aztán egyik barátja tanácsára leszázalékoltatta magát.
 Félreértés ne essék, még mindig fél kézzel pakolja a negyven kilós betongerendákat, de valamiből meg kell élni.
 Józsi bá' nem volt depressziós, nem volt szerelmi bánata, csak tíz millió forintos adóssága. Nem. Nem ivott, nem játékgépezett. Sokkal
 rosszabb: teheneket tartott, és gabonát termesztett. Azért kellett a pénz, hogy gazdasági épületeket építsen, gépeket vegyen. De nem kellett az
 embereknek a gyógynövényt legelő teheneiből fejt finom tej mert inkább a bevásárlóközpontban kapható reggeli italnak becézett hulladék anyagokból
 készült kotyvalékot itták. Istenem, olcsóbb volt. Meg egészségesebb is, hiszen Józsi bá' is a tej miatt halt meg.
 Fúj, büdös hajléktalan, hogy lehet ide engedni az utcára, rontja városképet, elriasztja a turistákat, összehugyozza a padokat! Igen ám, de a
 büdös hajléktalan nem egy természeti jelenség. Nem valami varázslat következtében keletkezett, hanem rendes átlagos emberből vált
 büdös hajléktalanná. Hiába kergetjük el, zárjuk be, ha nem látjuk, akkor is büdös hajléktalan marad. És még mi sértődünk meg, ha az
 alamizsnánkat piára költi.
 Ha egy tíz éve totálkáros autóba eszeveszettül öntjük a benzint, majd megpróbáljuk beindítani, van-e értelme megsértődnünk azon, hogy a
 járgány nem megy?
 Oké, de mi közöm van nekem ezekhez? Jól fizető állásom van, új kocsim és szép lakásom. Ez igaz, viszont egy kicsike kis közöm mégis van. Méghozzá
 az, hogy ez az egész mind-mind miattam van. Ugyanis ha a Kati néni által varrt ruhát veszem meg, nem megy tönkre a varroda és neki is megmarad a
 munkahelye. És ha Kati néninek megmarad a munkahelye, össze tud gyűjteni annyi pénzt, hogy építtessen Ferivel még két szobát és egy fürdőszobát a
 szoba-konyhájához. Így Ferinek sem kellene a rendes fizetés helyett a kevéske rokkant nyugdíj. Ráadásul ha Józsi bá' által termelt tejet iszom,
 nem csak egy halottal lenne kevesebb, de még egy büdös hajléktalannal is, aki régen a mezőgazdaságban dolgozott, és akit most is alkalmazna Józsi bá'. Egy a büdös hajléktalan már nem lenne se büdös, se hajléktalan. És hogy nekem ebből még hasznom is lenne. Nem meglepő, hiszen ezt a sok
 szerencsétlent mind az én adómból tartja el az állam, így ha dolgoznának, nemhogy nem kerülnének semmibe, de még ők is bevételt jelentenének az
 országnak. A több bevételből pedig több utat, iskolát, parkot, templomot, uszodát és kórházat lehetne építeni, ami számomra is egyértelműen
 hasznos lenne (ám többet is lehetne belőle lopni, ami persze koránt sem lenne hasznos).
 Ezek után érdemes elgondolkodni azon, vajon az a termék olcsóbb-e, amelyiknek kisebb szám van az árcetlijén, vagy az, amelyiken ez olvasható:
 "Made in Hungary".

 Forrás: Bencés Diákszövetség Levelezőlista

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.