Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Müller Péter szerint a mai ember sok mindent görcsösen akar.

Ez azért van, mert elvesztette belső hitét és bölcsességét.

Müller Péter
író, dramaturg

 

Született: 1936. december 1.

Szellemi szabadfoglalkozású: író, dramaturg.

1955-től a Madách Színház dramaturgja.

A hazai ezoterikus irodalom kimagasló képviselője. Fiatalkori halálközeli élménye alakította művészi és emberi irányultságát. A Kígyó és kereszt című művével nyitotta meg tudatosan spirituális könyveinek sorát, melyből - egyebek mellett - a Jóskönyv emelkedik ki nagy sikerével.


Díjak, kitűntetések


A Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztje - arany fokozat
1998 - József Attila-díj

Alkotói díjak, ösztöndíjak

1979 - Magyar Filmkritikusok díja
1997 - Onasszisz díj Lugosi című drámájáért

 

Az igazi nő

Az igazi nőnek csak a szemét nézd,
azt sem kívülről, hanem a lelke felől.
Először meg kell érezni a lelkét.
Ha a lelke felől nézed, az első réteg a
félelem, a múlt és a jelen sebei.
Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor
láthatod a második réteget a
gyengédséget, a cirógatás vágyat.

Ha ezt is látod, a harmadik rétegben
látod az öröm pajkosságát, a
negyedikben a harag villámait,
az ötödikben a harmónia vágyát,
a hatodikban a gyönyör cirógatását,
és a hetedikben azt a szeretetet,
ami teljesen a Tied.

Minden nő hét fátyoltáncot táncol,
és régen elvesztél, ha a fátylat,
a keblei halmát, vagy csípőjét nézed.
Csak a szemét nézd, a teljes ruhátlan lényét,
az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól
görnyedő teste,
minden apró titka a szemében van.

 

Gondolatok: A Nő

A Nőnek olyan szeretetre van szüksége, amely nem mulandó. A Nő - még a legérzékibb Nő is- a lelkével szeret igazán, s nincs olyan párkapcsolati tanács és szexuális trükk, amely boldoggá tudna tenni egy olyan nőt, akit lelkileg nem szeretnek. Akármilyen érzéki bravúr, vagy megrendítő testi gyönyör - egy Nőnek ez nem elég, mert az igazi gyönyörpontja nem bonctani helyen rejlik, nem is, ahogy mondani szokás az "egész testében", hanem az egész lelkében. Minden olyan ölelés, mely csakis az "erogén zónák" ingerlésén alapul, kevés neki. Egy Nő "erogén zónája" a lelke.
 
 

Az Útravaló sorozat Müller Péter eddigi tanításainak legfontosabb gondolatait gyűjti össze. Müller Péter hosszasan válogatott, szelektált, mire a szeretethez, a szerelemhez és a szeretkezéshez kapcsolódóan összeállította és újrafogalmazta életművének eszenciáját. A végeredmény, e különleges ajándékkönyv megbízható útitársunk lehet az élet útvesztőiben.

"Ezek az írások érzés- és gondolatmagok.Van, amit csak elolvasol. Átfut rajta a szemed.
Van, ami megérint.
De van olyan, amelyet befogadsz magadba, és megtermékenyít.
És ahogy egy nő is gyakran érzi, ha a találkozáskor megfogant,te is úgy érzed majd, hogy ez a magocska már a tiéd.
Benned növekszik, te érleled, és te is hozod világra majd.
Kettőnkre hasonlít.
Ez a könyv a szeretetről szól.
És ez így működik."
(Müller Péter)

 

BOLDOG LELKEK TÁNCA

 

Életünk legnagyobb szerelme

 

Valakinek a kezében megcsörren egy mobiltelefon. Beszélni kezd. Látom rajta, ha pénzről van szó.

Az arca feszült lesz. Néha öröm csillan a szemében, néha vad indulat. Hirtelen boldog lesz, vagy gyilkos gyűlölet suhan át rajta.

Most nem babra megy a játék!

Arról beszél, aki (vagy ami) az ő Mindene!

Ha valaki egy másik bolygóról csöppenne ide, csodálkozva tapasztalná, hogy az itteni emberiségnek egyetlen valós eszméje van: a pénz.

Nemcsak a létfenntartáshoz, de a tudáshoz, a műveltséghez, a valláshoz is pénz kell. A sporthoz, a szépséghez, a jó közérzethez, a gondtalan örömhöz, a ruhához, az élelemhez, de még az imádsághoz is sok-sok pénz kell. És reggeltől estig másról sincs szó, csakis a pénzről!

Az újságok, a rádiók, a tévék csakis a pénzről beszélnek. Pénz nélkül a zenekar széthullik, a színház, a könyvtár, az iskola, a templom bezár. Nincs pénz a kultúrához, a szerelemhez, a tudáshoz, a hithez, az egészséghez, az életörömhöz.

Nem lehet maghalni, mert drága a temetés.

Valaha, amikor normálisak voltunk, és végtelen égbolt volt a fejünk felett, legfontosabb kérdésünk ez volt: miért élünk? Hitért? Istenért? Szerelemért? Gyerekeinkért? Boldogságunkért?

Ma már tudjuk a választ.

Pénzért.

Ez nem tréfa. Kiszámították, hogy az embereket azért érdemes egészségben tartani, mert a gyógyítás sokba kerül. Nemcsak az orvos, a beteg nem dolgozik, csak pénzt költ. Betegnek lenni: ráfizetés. Halottnak lenni: még nagyobb. De a legköltségesebb mulatság a boldogtalanság. Egy boldog embernek nem kell más, csak egy kisfröccs. Talán még az se. De egy boldogtalannak mindig hiányzik valami, és hiába vásárol, utazik, költ - semmi sem vigasztalja. Sok pénzt szór el, s ettől még boldogtalanabb lesz.

Manapság kiderült, hogy nincs pénz az emberiségre. Legalább is ezt mondják a gazdagok. És a természet gátlástalan mérgezőit nem azzal próbáljuk megállítani, hogy ez az emberfaj elleni bűntény és tilos, hanem azzal, ha kimutatjuk: mindez mennyibe kerül. Hogy mennyibe kerül, ha a tenger elmossa Hollandiát, New Yorkot, Londont és Hamburgot. Mérhetetlenül sok pénzbe. De még ez az érv sem hat rájuk, mert - azt hiszik - nem ők fizetik.

A világvége azért késik, mert egyelőre túl drága.

Nem éri meg.

Nincs rá pénz.

Pedig annyi pénz lenne, amennyit csak akarunk. Valaha a pénz aranyból-ezüstből volt, később papírból, de aranyfedezet volt mögötte, aztán már arany sem, csak a munka és dollár, végül manapság már semmi... Ma virtuális pénz van, komputer-pénz, nemlétező-pénz, banki, tőzsdei nullák.

Kollektív hiedelmek és csalások kérdése, mennyi az emberiség jelenlegi összpénze - mégse elég.

A szegénynek azért nem elég, mert éhen hal.

A gazdagnak azért, mert még többet akar.

Lao-ce a tébolyt így definiálja: "Őrült az, akinek az elég nem elég."

A latin "medicina" szó azt jelenti, "középen lenni", megtalálni a közepet, az optimális egyensúlyt: "ennyi elég".

Ezt mondja és ezt éli egy egészséges ember.

Találkoztál már olyan emberrel, aki azt mondja, elég pénze van?

Sőt, sok is, és vegyenek el belőle, mert nem kell neki?

Vagyis betegek vagyunk.

És ezen nem tudunk változtatni.

Nincs az a pénz, amiért meggyógyulnánk.

Halálosan beleszerettünk a pénzbe.

Embereket, vagyis egymást nem tudjuk ilyen intenzíven és kollektíven szeretni. Nem tudunk egy emberért tönkremenni, és csakis őt hajszolni és soha el nem érni, és meghalni érte idő előtt, és ha kell, akár az egész világot bajba rántani miatta - mert nem szeretjük annyira, mint a pénzt. Hiánya nem fáj ennyire, s ha mégis a miénk lesz, nem hagy bennünket olyan kielégítetlenül, mint a pénz.

Beleőrültünk a pénzbe. De néha mégis kijózanodunk. És szerelmesek leszünk valakibe. Nem a pénzbe, egymásba. És önfeledten ölelkezünk, egy fűtetlen szobában, egy ócska paplan alatt. Csókoljuk egymást, boldogan.

Ez az a pillanat, amikor nem érdekel bennünket a gázár támogatás. És hogy drága lett a benzin.

A Csók, a Te, az Együtt és a Veled fontosabb lesz, mint a kampányköltség és a kamatadó. Fontosabb, mint a pénz. Egy koldusnak is. De még egy Bill Gatesnek is, ha emberbe szerelmes.

A szerelem - jól tudta ezt minden nagy költő - társadalmon kívüli állapot. Egy beteg társadalmon kívüli állapot. Ilyenkor az ember normális lesz. Innen kéne folytatnunk az életet, de nem lehet, mert akkor kiesünk ebből a vesztébe rohanó világból, ebből az esztelenül pörgő, versenyről, hatékonyságról üvöltő őrületből, melynek már semmiféle értelme, erkölcse nincs, csak önzése, hazugsága - és kielégíthetetlen mohósága. Amikor ezeket a sorokat írom, éppen egy kóbor macska sétál az ablakom előtt. Fekete szőre és négy hófehér, puha "szőrmecsizmája" van. És az fut át az agyamon - mert mai ember vagyok -, hogy honnan telik ennek ilyen pompás bundára?! És milyen békésen alszik a napsütötte, meleg kövön! Istenem, adj nekem egyszer, csak egyetlenegyszer ilyen elégedett, doromboló, boldog macska-álmot!


 


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

csillabolvari@yahoo.com

(Bolvari ildiko csilla, 2013.11.05 19:39)

elkuldom neked

csillabolvari@yahoo.com

(Bolvari ildiko csilla, 2013.11.05 19:38)

elkuldom neked