Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sándor Gyula: Hol van az út!

2009.05.14
 

Hol van az út, mit oly lázasan keresek?
Miért fedik el újra, és újra sötét fellegek?
S az égbe nyúló komor, zord hegyek,
miért rejtik titkon az ösvényeket?


Miért ez a sötét, mikor fényre vágyom?
A verejték a gyűrött ágyon,
s az álmatlan éjek nyirkos csendje,
fáradt lelkem könnyét az arcomra kenve,
mint jeges fuvallat rám tapad,
görcsösen szorítva torkomat.
Miért van, hogy mennék, de mégsem haladok?
S az összefojt, ragadós, nyúlós napok,
mint sötét ingovány magukba szívnak,
és elvakítnak
a hazug szavak,
mit utánam hajítanak.
Hol van hát a béke, a szeretet,
melyekkel megtöltöttem szívemet?
Talán elszórtam valahol
az úton, s ez már a pokol?
Nem tudom, csak érzem, hogy szívem megremeg,
S a gyilkos közöny hangosan felnevet.
Jeges kezével belém karol,
"Nem látod ember? Nincs remény sehol!"
Majd fájdalmas néma csend.
De messze valahol, egy apró fény feldereng,
Sápadt arcomon egy percre elmereng,
Majd átölelve, féltőn hozzám simul,
Gyötrelem, kétség, fájdalom, egyszeribe földre hull,
És érzem, hogy szabad vagyok.
"Ne félj, én mindig veled maradok."
Igen, már tudom, s pirulva előveszem,
Féltve őrzött, ébredő hitem.


/ fotó:  Veronika58 /

 
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.