Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ez a szerelem?

2009.05.18

 

Ez a szerelem?

 

Fekszünk az ágyon. A nyitott ablakon keresztül hűvös levegő árad mezítelen testünkre. A lány hasra fordul, könyökére támaszkodva cigarettát keres a kacatjaimtól zsúfolt éjjeliszekrényen. Hogy is hívják? Juli vagy Vica? Tudom, a két név még csak nem is hasonlít egymásra. Pedig bemutatkozott az este, de már nem emlékszem. A nagy hangzavarban talán nem is értettem tisztán. Nézem feneke körvonalait, a bevágást a combjánál. Erélyesen tolja el kezemet.
- Van cigarettád?- kérdezi álmos hangon.
A tegnapról itt maradt, üledékes kávéscsészék között kutatok, majd a kólásüveg mögött meg is találom a majdnem üres dobozt. Lusta mozdulatokkal veszi elő a hozzá legközelebb eső szálat, majd közönyösen várja a tüzet. A hamutartó végképp eltűnt a rendetlenség homályában, de ez kedvesemet egyáltalán nem zavarja. Nyugodtan pöccent egy nagyobb hamudarabot a szőnyegemre. Hé, álljon meg a menet, a végén még felgyújtja nekem a lakást, ami ráadásul nem is az enyém. Kócos, a haverom, Svájcba utazott egy félévre, addig én vigyázok a kecójára. Jó kis kégli, bár a fürdőszobában elromlott bojler. Na, mindegy, úgyis utálok fürödni. Kicsit félek is, hogy mit szól majd a csaj évezredes lábszagomat ízlelvén, de eddig még nem tett megjegyzést. Talán a jólneveltsége tiltja, azaz csak tiltaná, ha lenne neki. Mégsem hagyhatom, hogy Kócos kéróját totál tönkrevágja, jó lesz hamuzni a csésze is. Szóval a konyha is cool volt eredetileg, de most már épeszű halandó be nem merné tenni a lábát a sok zsíros edénytől. A csajom végre végzett. Most felém fordul, csábos mosolytól villog az arca. Inkább ne tette volna! Szuvas fogai valóságos üregrendszert képeznek a szájában. Legalább megspórolom az útiköltséget Aggtelekre. Úgysincs stekszem semmire. Hetente egyszer elmegyek apámhoz, aki ordítozik velem, hogy egy semmirekellő mihaszna vagyok, aki képtelen dolgozni, és meglátom, egyszer úgyis börtönben végzem majd. De azért rendes az öreg. Miután kidühöngte magát, mindig tejel, méghozzá nem is keveset. Csakhogy az e heti keretemet már kimerítettem. Nem tudom, mi van velem mostanában, de annyira szükségem volt az anyagra, hogy a szokásos adag háromszorosát vásároltam, de már az is mind elfogyott. Csoda hát, hogy így le vagyok égve? Tegnap aztán rettenetesen túlpörögtem. Rémlik, hogy egy techno-partin a vécében rohadt állapotban támasztom a falat, aztán, hogy a viadukt korlátján sétálok teliholdnál, a csajom pedig rángat, hogy le ne ugorjak, utána pedig totál filmszakadás. Hajnalban arra eszméltem, hogy a lány itt szuszog mellettem. Nem tudom, mi történt az éjjel, de odvak ide vagy oda, rettenetesen szeretném megcsókolni. Végigsimítom az arcát, félrehajtom a kósza, vörösesszőke tincseket, de ő leállít.
- Éhes vagyok- közli.
Sajnálom, de problémáján nem tudok segíteni, a hűtőszekrény ugyanis üres. Régóta nem fogadott be a gyomrom semmiféle száraz eledelt, maximum néha egy kis joghurtot. Fogytam is legalább 25 kilót. Azt mondják, az arcomról lassan eltűnik a hús. Mindig megfogadom, hogy nem anyagozok többet, de nem tudok leállni. Amikor rám akar dőlni a négy fal, és úgy érzem, a klozet menten magába szippant, a hülye szobafenyő az elszáradt leveleivel pedig rám ront, mint egy rém, nem segít más, csak egy újabb cucc. Nem akarok diliházba kerülni, habár apám állandóan azzal fenyeget, hogy ha így folytatom, bevitet.
- Na, kajálunk?- kérdezi a nevenincs lány, barna szemét fürkészőn pihentetve rajtam. Nem akarok ennivalóról hallani. Ha meghallom a kaja szót, máris eldobom a belem.
- Megnézem, mid van a konyhában- mondja, és mire észbe kapnék, kivágtázik, csak úgy anyaszült meztelen, ahogyan az anyjából előbújt. Hatalmas melle jobbra-balra ringatózik a sietségtől.
Hajjaj, parázok előre, ha meglátja a penészes kenyereket, a megsavanyodott levest, menten idegrohamot kap. Már jön is.
- Hogy lehetsz ilyen lehetetlen alak?- sopánkodik. - Valami szörnyű undormányba nyúltam, amikor kinyitottam a hűtődet. Nyálkás és büdös is, le sem tudom mosni.
Nézem, ahogy dühöng. A ráncok kidudorodnak a homlokán. Lehet, hogy sokkal idősebb, mint amennyinek gondoltam? Egy verítékcsöpp csorog végig az arcán, majd az orrcimpájánál megáll.
- Elegem van belőled! - kiabálja. Már kapkodja is magára a bugyiját, melltartóját, citromsárga pólóját. Szoknyájának cipzárja hangos reccsenéssel szakad ketté az erőteljes cibálástól. Mielőtt még becsapná az ajtót, megkérdezem:
- Este találkozunk?
Választ nem kapok. Nem hiszem, hogy még egyszer eljönne, én pedig nem tudom sem a címét, sem a telefonszámát. Kár, jó lett volna együtt lődörögni egy kicsit. Sétálnánk a Duna-parton, fognám a kezét, és mindenki látná, hogy van valakim. Így pedig maradnak továbbra is az üres, magányos esték. Biztosan megint elmegyek majd a partira, márpedig ha ott leszek, akkor cuccozni is fogok.

Legalább a nevét kérdeztem volna meg. Akkor tudnék hogyan emlékezni rá.

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.